Együttműködési megállapodás a Miskolci Egyetemmel

Университет Мишкольца

Alexander Ivanovics Ageev, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatója, valamint Torma András, a Miskolc Egyetem rektora 2017. június 12-én együttműködési megállapodást írt alá az NTKVI és az Egyetem között létrehozandó magas szintű, tudományos-kutatási együttműködés kialakításának céljából. Ezen jeles eseménnyel egy időben együttműködési megállapodás került aláírásra a Miskolci Egyetem, valamint az Alexander Valentinovics Putilov professzor által képviselt, Oroszország vezető nukleáris egyetemével, Nemzeti Nukleáris Kutatási Egyetemmel a felsőoktatási intézmények együttműködésének kialakításáról, közös oktatási és tudományos tevékenységek megkezdéséről, valamint a tudományos-kutatási célú kapcsolatuk elmélyítéséről.

A felsőoktatási intézmények, valamint az NTKVI nemzetközi kormányközi szervezetével létrejövő együttműködési megállapodás előkészítésében az NTKVI budapesti székhelyű Nukleáris és Vízjogi Központja működött közre. Az együttműködési megállapodások aláírását követően a felek reményüknek adtak hangot, hogy az intézmények közötti együttműködés a lehető legszélesebb körben valósulhat meg a jövőben a közös oktatási, tudományos és kutatási céljaik elérésére.

 

Университет Мишкольца