2018. június 26-án általános ülést tartott az Oroszországi Föderáció elnöke mellett működő Gazdasági Tanács munkacsoportja. Az ülés tárgyköre a “nemzetközi gazdasági integráció fejlesztése” volt. Az ülés során a Gazdasági Tanács tagjai megvizsgálták az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság gazdasági együttműködésének aktuális helyzetét és jövőbeni kilátásait. Az ülésen részt vett a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai …
Monthly Archives: június 2018
Alexander Ivanovics Ageev, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatója, Dr. Szabó Iván, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet Nukleáris és Vízjogi Központjának igazgatója és a Központ képviselete egyeztetéseket folytatott a magyarországi Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatójával, Schőberl Mártonnal. A találkozó elsődleges célja a nemzetközi kormányközi szervezet bemutatása, valamint magyarországi tevékenységének ismertetése volt. A felek …
2018. június 14-én munkaértekezletet tartott Józsa János, a Budapesti Műszaki-és Gazdaságtudományi Egyetemen rektora Alexander Ivanovics Ageevvel, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatójával, valamint Dr. Szabó Ivánnal, az Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet szervezeti egységéhez tartozó, budapesti székhelyű Nukleáris és Vízjogi Központ igazgatójával. A Budapesti Műszaki-és Gazdaságtudományi Egyetem Magyarország –és egyben Európa- egyik legnagyobb múltú …
Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter megbeszélést folytatott a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatójával, Alexander Ivanovics Ageev professzorral, valamint Dr. Szabó Ivánnal, az Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet szervezeti egységéhez tartozó, budapesti székhelyű Nukleáris és Vízjogi Központ igazgatójával.
A Pécsi Tudományegyetem, valamint a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet Nukleáris és Vízjogi Központjának szervezésében 2018. június 13-án megrendezésre került az I. Atomenergetikai Jogi Konferencia Pécs városában. A rendezvény nyitóbeszédét Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter tartotta, egyben ismertetve Magyarország egyik legmeghatározóbb beruházásának jelenlegi helyzetét. A miniszter úr által tartott kiváló …
2018. június 12-én a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet „Kína, Oroszország és az Egyesült Államok Partnerségi Központjának” igazgatója, Igor Nikolajevics Panarin professzor előadást tartott a (pekingi) Kínai Kőolajügyi Egyetem tanárai és a mesterképzésben részt vett diákjai számára, mely előadásának címe „Kína-Oroszország-USA: globális geopolitikai háromszög” volt. Az előadás során bemutatásra került Kína, az Egyesült Államok és …
Alexander Ivanovics Ageev, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatója, valamint Torma András, a Miskolc Egyetem rektora 2017. június 12-én együttműködési megállapodást írt alá az NTKVI és az Egyetem között létrehozandó magas szintű, tudományos-kutatási együttműködés kialakításának céljából. Ezen jeles eseménnyel egy időben együttműködési megállapodás került aláírásra a Miskolci Egyetem, valamint az Alexander Valentinovics Putilov professzor …
2018. június 11-én munkaértekezletett tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, melyen részt vett a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet főigazgatója, Alexander Ivanovics Ageev professzor, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet szervezeti egységéhez tartozó, budapesti székhelyű Nukleáris és Vízjogi Központ igazgatója, Dr. Szabó Iván, valamint Asbóth Tibor Antal professzor, a Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet Tanácsának állandó …